Sok beszélgetőtárs ma úgy érkezik meg a segítő térbe, hogy a nehézségeit automatikusan „belső hibaként” értelmezi: mintha a szorongás, a kimerültség, a rágódás vagy a teljesítménykényszer kizárólag személyes gyengeség lenne. Pedig gyakran inkább arról van szó, hogy megváltozott az a társadalmi-gazdasági környezet, amelyre a hétköznapi pszichológiai nyelvünk (kontroll, énhatékonyság, „ha elég jól csinálom, működni fog”) eredetileg rá volt hangolva.

Ez a rövid kurzus két erős keretet tesz egymás mellé, és egyetlen, használható térképpé integrálja őket.

A PTMF (Power–Threat–Meaning Framework) egy formulációs nyelv: nem azt kérdezi, „mi a baj Önnel?”, hanem azt, hogy mi történt Önnel; milyen fenyegetések alakultak ki; milyen jelentést kapott ez; és milyen válaszok (túlélési stratégiák) következtek belőle. A PTMF segít a szégyen csökkentésében, mert a reakciókat érthetővé teszi, nem pedig hibává minősíti.

A CMEPSP („Beyond GDP” logika) egy jóllét-műszerfal: nem egyetlen mércével (pénz, státusz, teljesítmény) méri az életet, hanem több dimenzióban. Megmutatja, hogyan lehet a beszélgetőtárs belső mércéjét leválasztani a rangkényszerről, és olyan „nem-pozicionális” támaszokra rögzíteni, amelyek nem zéróösszegűek (kapcsolatok, idő, egészség, kompetencia, beleszólás, környezet).

A kurzus központi témája: mi történik akkor, amikor a fenyegetés nem „belülről” indul, hanem státusz- és hozzáférés-fenyegetésként jelenik meg (lakhatás, oktatás, karrier, egészségügyi hozzáférés, „belépési küszöbök” emelkedése). Ilyenkor az „elég jó” könnyen „kevésnek” érződik – és a test is jelzi, hogy a verseny bekapcsolt.

A kurzus végére képes lesz úgy PTMF-formulációt készíteni, hogy a „hatalom” (piaci normák, egyenlőtlenség, kulturális elvárások) ne elvont háttérmaradék legyen, hanem konkrétan megnevezhető hatás. A CMEPSP-műszerfalat pedig nem közgazdasági „okoskodásként”, hanem beavatkozási iránytűként fogja használni: hogyan lehet kicsi, mérhető lépésekkel növelni a szabályozhatóságot és a döntési mozgásteret.

A keret egyszerre tart távol három csapdát: a pártpolitikai vitát, a moralizálást („bezzeg régen”), és a medikalizáló tünetnyelv automatizmusát.

– Mi az a „történelmi illeszkedési hiba”: amikor régebbi, reszponzívabb környezetben validált ágencia-modelleket automatikusan alkalmazunk egy másik ökoszisztémában.
– A PTMF kérdésváltása és formulációs logikája: Power → Threat → Meaning → Response (+ erőforrások/lehetőségek).
– A „pozicionális javak” és a „pozicionális csatornák” gyakorlati fogalma: hol nem elég jónak lenni, hanem jobbnak kell lenni másoknál.
– A CMEPSP „GDP-n túl” logikája: miért kell műszerfal, nem egyetlen szám; és hogyan fordítható ez tanácsadási nyelvre.
– Dashboard-gondolkodás a gyakorlatban: mely dimenziókban van tartalék, ami nem kerül pénzbe, mégis stabilizál.
– Az integráció kulcsa: PTMF-formuláció kiegészítése „csatornákkal”, majd átpozicionálás többdimenziós jóllét-mércére.
– Egy rövid, átadható protokoll (átpozicionálás) mikro-kísérletekkel és mérőpontokkal: kipróbálni és tanulni – nem „jól teljesíteni”.

Áttekinthető fogalmi rendet és egy azonnal használható esetformulációs sémát kap, amellyel:

– el tudja választani, mikor dominál strukturális szűkösség és mikor dominál inkább intrapszichés minta;
– pontosabban meg tudja nevezni a beszélgetőtárs fenyegetését (pl. lecsúszás, láthatatlanság, kirekesztődés, hozzáférés-félelem);
– csökkenteni tudja az internalizált önvádat („nem én romlottam el, a mérce tolódott el”);
– a „nem elég” élményt le tudja vinni egyetlen fókuszterületre és egy korai testi jelre (priorizálás);
– be tud avatkozni kicsi, mérhető lépésekkel (trigger-higiénia, dashboard-bővítés, mikro-kísérletek).

Segítő beszélgetésekben (mentálhigiéné, coaching, tanácsadás), pálya- és karrierelakadásoknál, lakhatási és egzisztenciális bizonytalanságot érintő helyzeteknél, szülői teljesítménykényszer és „fegyverkezési verseny” témáknál, valamint minden olyan esetben, ahol a distressz láthatóan összehasonlítás-vezérelt, és a beszélgetőtárs belső mércéje beszűkült a státusztengelyre.